Szimplán láncol,
Magához intvén táncol,
S hint rémet a ránc,
Hol koponyám bányáiban
Sok árny szárnytalan száll.
Imáink rafinált síkjaiban
Az Isten talányra vár.
Maláta mámor
Magától ápol.
Áporodott szerveszagomban
A szíveket átitatom.
Gondtant tanít és szít tüzet,
Majd fiatalságomból számüzet.
Száz szüzek szerelmét dönti romba.
Osztja kegyelmét az otromba.
Illata orromba adva
Hív magammal hadba.
Elhadart névsorról kacsint rád,
Minden rabja és darabja, ha lát.
A látványos valóság, állnéven a gát
Énbennem sodorja fel s alá magát.
