Gyorsan falni, gyorsan félni jobb.
A fejemen alszanak el az angyalok.
Nem folyik testnyílásomon vér ki,
Nem tudok képzeletben kefélni.
Vakon a szél fúj, dörög az unalom.
Szívem nem más csak üres kirakatom,
Szilánkokban száll szét most is.
Álmom aljában lábamon stoplis.
A hideg betonon fel s alá járok,
két oldalt mellettem egy-egy kopár árok.
Tenger mélyén millió idegpályán
laposan fut az áram át, mint az elektromos ráján.
Nem vagyok tükör, nem vagyok ember sem,
Csak az életemet fogyasztom el nyersen.
Egy poros vitrinben tartom a szívemet.
A tévében nézem az őrült kék híreket.
Nézem nézem Londont, s nézem Hirosimát.
Pesten tanutam meg ezt a modern piros imát.
Pizsamában guvaszt már az ágyon a lélek,
Miközben én még az ajtóból beszélek.
